Az EGÉSZSÉG nélkülönözhetetlen, a BARÁTSÁG fontos, a HOBBI szórakozás!

Az egészséges élet azt jelenti, hogy szeretjük önmagunkat. A barátod akkor is melletted áll, amikor mások már elfordultak Tőled. A hobbi remek szórakozás, akár egyedül vagy, akár a barátaiddal.

ubisan



Üdvözöllek kedves Látogató!


Tanulságos történet egészséged érdekében!


Az egészséges embernek eszébe sem jut, hogy micsoda kincs van a birtokában. Ezért arra sem gondol, hogy vigyázzon erre a kincsre.  Csak akkor döbben meg, amikor kiderül milyen törékeny is az ember. Az első sokk után mindent megtennénk, hogy meggyógyuljunk.

29 évesen én sem gondoltam, hogy bármi bajom is lehetne. Boldogan éltünk, kislányom 1 éves volt, amikor kiderült, hogy rákos vagyok. Az első döbbenet után nagyon gyorsan átestem a műtéten és az azt követő sugárkezelésen. Meggyógyultam. Teltek-múltak az évek, született egy fiam és én egészséges voltam.

Nem is gondoltam, hogy bármit is változtatni kellene az életvitelemen, az orvosok sem javasoltak semmilyen változtatást.

Ma már tudom, hogy ez hiba volt

23 év után újra beteg lettem. Megint műtét most már kemo és sugárkezelés következett, és csak most jöttem rá,  hogy változtatni kell életmódomon, de kezelőorvosom most is azt mondta, nem kell. Ebből is látszik mennyire fontos az orvosnak, hogy én meggyógyuljak. De most nem 29 éves voltam, hanem 53, és rájöttem, hogy igenis szükségem van a változásra.

Elsősorban a stresszt próbáltam kiiktatni az életemből. Aztán odafigyeltem mit eszem és most már a természetes alapanyagú készítményeket is folyamatosan fogyasztom. Mára már tudom, hogy ezzel elkéstem, de ha csak azt érem el vele, hogy újabb 23 évet kapok a Sorstól, már megérte, aztán majd alkuszunk még egy kicsit.

Próbálom a Mindenkivel megértetni, hogy könnyebb merőrizni egészséget, mint meggyógyítani a betegséget. Nem is számítva az összes többi járulékos dologról, táppánz, a kollégák haragja a plusz munka miatt, esetleg a munkahely  elvesztése.

Bárki vagy, aki olvasod ezt az oldalt szívleld meg amit olvastál és gondold végig életedet, és próbálj meg vigyázni az egészségedre!

Ha kérdésed van,  véleményt szeretnél mondani tedd a

gyongyosi.p.julianna@gmail.com  címen.


http://vitaminmegoldasok.hu

http://termektapasztalatok.hu






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 4
Havi: 28
Össz.: 4 129

Látogatottság növelés
Oldal: Egyészség
Az EGÉSZSÉG nélkülönözhetetlen, a BARÁTSÁG fontos, a HOBBI szórakozás! - © 2008 - 2024 - egeszseg-baratsag-hobbi.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »